Meglepett? Először úgy éreztem, nyíltan megsértett! Nyilvánosan csirkéhez hasonlított?
Bizonyos értelemben igen, és ugyanakkor nem. Sértegetett? Soha. Olyat Tony nem szokott. De azt mondta nekem és azoknak az embereknek, hogy az ő szemében én voltam az "aranysas", amely nem volt tudatában annak, hogy milyen magasságokban szárnyalhatna. Ez a történet értette meg velem ennek az embernek a léptékét, az ő gyengéd szeretetét és tiszteletét az emberek iránt, miközben mindig az igazat mondta. Ebből állt a munkája, az embereket az ő valódi nagyságuk tudatára ébresztette. Ebben nyújtotta Tony de Mello tudása legjavát, hirdetve az "awareness" üzenetét, látva a fényt, mely mi vagyunk saját magunk és mások számára, felismerve, hogy jobbak vagyunk, mint gondoljuk.
Ez a könyv Tonyt formája csúcsán mutatja, amint - élő dialógusokban és interakciókban éppen ezt teszi, kitérve az összes témára, melyek mindazok szívét megdobogtatják, akik figyelnek. Nyomtatott oldalakon őrizni meg az ő élő szavainak lelkületét és az ő spontaneitását egy közbeszólni és kérdezni kész hallgatóság előtt, ezzel a feladattal kerültem szembe az ő halála után. Nagyszerű támogatást nyújtottak nekem George McCauley, S.J., Joan Brady, John Culkin és mások, túl sokan, hogysem nevüket felsorolhatnám. Ennek köszönhetően sikerült az itt következő oldalakon megjeleníteni amaz izgalmas, élvezetes, provokatív órákat, amelyeket Tony töltött valóságban is jelen lévő emberekkel kommunikálva.
Élvezd ezt a könyvet! Hagyd, hogy a szavak gyorsan és észrevétlenül besurranjanak a lelkedbe, és figyelj, mint Tony tanácsolná, a szíveddel! Hallgasd az ő történeteit, és meghallod majd a sajátodat. Hadd hagyjalak most egyedül Tonyval - egy spirituális vezetővel -, aki egy életen át a barátod lesz.

- J. Francis Stroud, S.J.
De Mello Spirituality Center, Fordham University
Bronx, New York

A TUDATÁRA ÉBREDÉSRŐL

A lelkiség, spiritualitás azt jelenti: tudatára ébredés. A legtöbb ember, noha nem tud róla, szunnyad. Szunnyad születésekor, szenderegve él, szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermekeket, szunnyadva hal meg, anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk. Tudod, a misztikusok - katolikusok, keresztények, nem keresztények, lényegtelen mi a teológiájuk, nem számít, mi a vallásuk - mindahányan egyöntetűek egy dologban: abban, hogy minden jól van, minden jól van. Noha minden felfordult, minden jól van. Furcsa paradox, bizonyosan. De, tragikus módon, az emberek többsége sohasem látja meg, hogy minden jól van, mert mindnyájan szunnyadnak. Rémálmot látnak.
A múlt évben a spanyol televízióban hallottam egy történetet arról az úrról, aki bekopog a fia ajtaján. "Jaime - szól oda neki -, ébredj fel!" Jaime azt feleli: "Nem akarok felkelni, Papa." Az apa elkiáltja magát: "Kelj fel, iskolába kell menned!" Jaime azt feleli: "Nem akarok iskolába menni." "Miért nem?" - kérdi az apa. "Három okból" - válaszolja Jaime. "Először is, mert unalmas; másodszor, mert a gyerekek ugratnak engem; harmadszor pedig, mert utálom az iskolát." Mire az apa: "Nos, mondok neked három okot, miért muszáj iskolába menned. Először is, mert ez a kötelességed; másodszor, mivel negyvenöt éves vagy; és harmadszor, mivel te vagy az iskolaigazgató." Ébredj fel! Ébredj fel! Felnőtt vagy. Túl nagy vagy ahhoz, hogy szenderegj.
Ébredj fel! Hagyd már a bíbelődést a játékaiddal!
A legtöbb ember elmondja neked, hogy ki akar kerülni az óvodából, de ne higgy nekik! Ne higgy nekik! Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat. "Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!" Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi. Ezt a legjobb pszichológus is megmondja majd neked, mármint azt, hogy az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas.
Tudod, felébredni kellemetlen. Kellemes és kényelmes dolog ágyban lenni. Bosszantó, ha felébresztenek. Ez az oka annak, hogy a bölcs guru nem próbálkozik azzal, hogy felébressze az embereket. Remélem, itt bölcs leszek, s nem kísérellek meg felébreszteni titeket, ha nagyon alusztok. Ez valóban nem feladatom, noha időnként azt mondom nektek: "Ébredjetek fel!"
Rám az tartozik, hogy tegyem a dolgomat, hogy lejtsem a táncomat. Ha hasznotok van belőle, jó; ha nem, nagy baj. Amint az arabok mondják: "Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat."

SEGÍTLEK TÉGED E LELKIGYAKORLAT SORÁN?

Azt hiszed, bárkit is segíteni fogok? Nem! Ó, nem, nem, nem, nem, nem! Ne várd tőlem, hogy bárkinek is segítségére legyek! Arra sem számítok, hogy bárkinek kárt okozok. Ha téged kár ér, azt te okoztad; és ha segítség, azt te adtad. Valóban te! Azt hiszed, az emberek segítenek téged? Nem. Azt hiszed, az emberek támogatnak téged? Nem. Egy lelkigyakorlatos csoportban, melyet én vezettem, volt egyszer egy nő. Apáca volt. Azt panaszolta: "Nem érzem, hogy a rendfőnök támogatna engem." Így hát azt kérdeztem tőle: "Mit ért ön ezen?" Mire ő: "Nos, a rendfőnök, a tartományi rendfőnök sohasem látogat a reám bízott noviciátusba, soha. Soha nincs egy dicsérő szava sem." Azt mondtam neki: "Rendben van, osszuk ki a szerepeket. Azt játsszuk, mintha ismerném az ön rendfőnökét! Valójában tegyünk úgy, mintha pontosan tudnám, hogy ő mit gondol önről. Így azt mondom önnek (a rendfőnök szerepében): `Tudja, Mary, azért nem megyek arra a helyre, ahol ön van, mert az az egyetlen hely a tartományban, amely mentes a gondoktól - nincsenek problémák. Tudom, hogy ön vezeti a noviciátust, tehát minden rendben van.' Hogy érzi most magát?" "Remekül!" Akkor azt mondtam neki: "Rendben van, lenne olyan kedves kifáradni a szobából egy-két percre? Ez része a gyakorlatnak." Ő ki is ment. Távollétében ezt mondtam a többieknek a csoportban: "Még mindig én vagyok a tartományi rendfőnök, rendben? Mary, aki most odakint van, a tartomány történetében a legrosszabb noviciátusvezető, aki valaha a kezem alatt volt. Valójában azért nem megyek a noviciátusba, mert ki nem állom látni, hogy mit művel. Egyszerűen szörnyű! De ha megmondom neki az igazat, annak nyomán a novíciák még jobban szenvednek majd. Egy-két éven belül mást teszünk a helyére; valakit, akinek már folyamatban van a felkészítése. Addig is azt gondoltam, az iménti nyájas dolgokat mondom neki, hogy továbbra is tegye a dolgát. Mi a véleményük erről?" Azt felelték: "Nos, valóban ez volt az egyetlen dolog amit ön e körülmények között tehetett." Ekkor visszahívtam Maryt a csoportba, és megkérdeztem tőle, hogy még mindig remekül érzi-e magát. "Ó, igen" - válaszolta. Szegény Mary! Azt hitte, hogy támogatják, pedig dehogy. A lényeg az, hogy a legtöbb dolgot, amit érzünk és gondolunk, saját magunk idéztük a fejünkbe, beleértve azt is, hogy az emberek segítenek nekünk.
Azt hiszed, azért segíted az embereket, mert szereted őket? Nos, újságot mondok neked.
Sohasem szeretsz senkit. Csupán szerelmes vagy abba az előítélettel és reménnyel teli gondolatba, amelyet arról a személyről alkottál. Gondolkozz ezen egy percig! Soha nem vagy szerelmes senkibe; abba az előítélettel teli gondolatba vagy szerelmes, amelyet arról a személyről alkottál. Hát nem ez az, ahogyan kiábrándulsz a szerelemből? Másként fogod fel, ugye? "Hogy okozhattál ilyen csalódást, amikor olyannyira bíztam benned?" - mondod valakinek. Valóban bíztál bennük? Soha nem bíztál senkiben. Ezzel ne gyere nekem! Ez a társadalmi agymosás része. Soha nem bízol senkiben. Csupán az ítéletben bízol, amelyet arról a személyről alkottál.
Szóval, miről is panaszkodsz? Tény, hogy nem szereted azt mondani: "Pocsék volt az ítéletem."
Ez nem túl hízelgő számodra, ugye? Inkább így szólsz: "Hogyan okozhattál ilyen csalódást?"
Így van tehát: az emberek nem igazán akarnak felnőni, nem igazán akarnak megváltozni, nem igazán akarnak boldogok lenni. Mint azt valaki oly bölcsen mondta nekem: "Ne próbáld őket boldoggá tenni, csak bajt zúdítsz magadra. Ne próbálj egy disznót dalra tanítani; ez elveszi az idődet és bosszantja a disznót." Mint az üzletember, aki bemegy egy bárba, leül, és látja felebarátját, annak a fülében pedig egy banánt - egy banánt a fülében! És azt gondolja: "Mit tegyek, szóljak neki? Nem, semmi közöm hozzá." Ez a gondolat nem hagy nyugtot neki. Így, miután egy-két italt megivott, odaszól a fickónak: "Bocsásson meg, ah, önnek egy banán van a fülében." A fickó erre azt mondja: "Micsoda?" Az üzletember megismétli: "Önnek egy banán van a fülében." Mire a fickó megismétli: "Mit mond?" "Önnek egy banán van a fülében!" - ordítja az üzletember. "Mondja hangosabban - feleli a fickó -, egy banán van a fülemben!"
Semmi haszna sincs. "Add fel, add fel, add fel!" - mondom befelé. "Mondd el a dolgaidat, majd pedig tűnj el innen! És ha hasznukra válik, jó; ha nem, nagy baj!"

A HELYES ÖNZÉSRŐL

Először is azt akarom, hogy ha valóban fel akartok ébredni, meg kell értenetek, hogy nem akartok felébredni. Az első lépés a felébredéshez az, hogy elég becsületesek legyetek bevallani önmagatoknak, hogy ez nem tetszik nektek. Nem akartok boldogok lenni. Tegyünk egy kis próbát? Lássuk tehát! Pontosan egy percetekbe kerül majd. Be is csukhatnátok a szemeteket, amíg elvégzitek, nyitva is tarthatnátok. Nem igazán számít. Gondoljatok valakire, akit nagyon szerettek, aki közel áll hozzátok, valakire, aki fontos számotokra, és gondolatban mondjátok neki: "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te." Figyeld, mi történik! "Inkább a boldogság legyen enyém, mint te! Ha választhatnék, nem kérdéses, a boldogságot választanám." Közületek hányan érezték magukat önzőnek, miközben mondtátok? Úgy tűnik, sokan. Látjátok, milyen agymosást kaptunk? Nézzétek, oly mértékben agymosottak vagyunk, hogy azt gondoljuk:
"Hogy lehetek ennyire önző?" De nézd meg, ki az önző! Képzeld, amint valaki neked mondja:
"Hogy lehetsz annyira önző, hogy helyettem inkább a boldogságot választod?" Nem éreznéd, hogy olyasmit kellene válaszolni, mint: "Megbocsáss, de hogyan lehetsz te annyira önző, hogy te követeld, hogy én a boldogság helyett inkább téged válasszalak?"
Egy asszony egyszer elmondta nekem, hogy amikor gyerek volt, egy milwaukeebeli jezsuita templomban adott lelkigyakorlatot az ő jezsuita unokatestvére, aki az ilyen összejöveteleket mindig e szavakkal kezdte: "A szeretet próbája az önfeláldozás, mércéje az önzetlenség." Ez aztán nagyszerű! Megkérdeztem tőle: "Szeretné ön, ha az ön iránti szeretetem a boldogságomba kerülne?" Azt felelte: "Igen." Hát nem elragadó? Nem lenne csodálatos? Ő szeretne engem az ő boldogsága árán, és én szeretném őt az én boldogságom árán, úgyhogy két boldogtalan ember lenne, de sokáig éljen a szeretet!

AKARNI A BOLDOGSÁGOT

Arról beszéltem, hogy nem akarunk boldogok lenni. Más dolgokat akarunk. Vagyis, tegyük pontosabbá: mi nem akarunk feltétlenül boldog lenni. Készen vagyok a boldogságra, feltéve, hogy ez meg az meg amaz a dolog az enyém. De valójában ez a mondanivaló a barátunknak, Istennek, vagy bárkinek: "Te vagy a boldogságom! Ha nem kaplak meg, megtagadom, hogy boldog legyek." Igen fontos ezt megérteni. Nem tudjuk elképzelni, hogy e feltételek nélkül boldogok legyünk. Nem bizony! Nélkülük nem tudjuk elképzelni a boldogságot. Arra tanítottak, szabjunk feltételeket a boldogságunknak.
Ez tehát az első dolog, amit meg kell tenni, ha a felébredést választjuk. Ez azonos azzal, mintha azt mondanánk: ha a szerelmet akarjuk, ha a szabadságot akarjuk, ha örömöt, békét és lelkiséget, spiritualitást akarunk. Ilyen értelemben a lelkiség széles e világon a legpraktikusabb dolog. Felhívok mindenkit, hogy gondoljon ki bármi praktikusabbat, mint az általam meghatározott értelme a lelkiségnek - nem jámborság, nem odaadás, nem vallás, nem imádás, hanem lelkiség - tudatára ébredés, tudatára ébredés. Nézd a szívfájdalmat mindenütt, a fájó egyedüllétet, nézd a félelmet, összezavartságot, a konfliktusokat az emberek szívében, a konfliktust belül és kívül. Képzeld, hogy valaki ad neked egy módszert arra, hogy mindezektől megszabadulj! Képzeld, hogy valaki ad egy módszert arra, hogy megállítsd az energiák, az egészség, az érzelmek kárba vesző folyamát, mely a konfliktusokból és összezavartságból származik! Akarnád-e? Képzeld, hogy valaki utat mutat nekünk, melyen járva mi valóban szeretnénk egymást, és békében, szeretetben lennénk. Ki tudsz gondolni bármi praktikusabbat ennél? Ehelyett az emberek azt hiszik, hogy a jövedelmező üzlet sokkal praktikusabb, a politika sokkal praktikusabb, a tudomány sokkal praktikusabb. Az égvilágon mi haszna van annak, hogy valakit eljuttatunk a Holdra, amikor mi nem tudunk a földön élni?
 

PSZICHOLÓGIÁRÓL BESZÉLÜNK EZEN A SPIRITUÁLIS TANFOLYAMON?

Praktikusabb-e a pszichológia a spiritualitásnál? Semmi sem praktikusabb a lelkiségnél. Szegény pszichológus, mit is tehet? Csupán könnyítheti lelkünk feszültségét. Én is pszichológus vagyok, alkalmazok pszichoterápiát. Nagy konfliktus dúl bennem, valahányszor választanom kell a pszichológia és a spiritualitás között. Nem vagyok biztos abban, hogy ez a jelenlévők közül bárkinek is jelent valamit. Nekem nem jelentett semmit sok éven át.
Megmagyarázom. Nekem sok éven át semmit sem jelentett, majd hirtelen felfedeztem, hogy az embereknek eleget kell szenvedniük egy kapcsolatban ahhoz, hogy illúzióikat veszítsék minden kapcsolat iránt. Hát nem szörnyű egy dolog? Eleget kell szenvedniük egy kapcsolatban, mielőtt felébrednek, és azt mondják: "Belebetegedtem! Az életnek kell más útja is legyen, más, mint az, hogy egy másik embertől függök." És pszichológusként mit tettem? Az emberek jöttek hozzám a problémákkal, melyek az ő kapcsolataikban, másokkal való érintkezéseik során stb. adódtak, és időnként segítettem is rajtuk. De sajnálattal azt kell mondjam, időnként nem, mivel amit tettem volna, továbbra is szendergésben tartotta volna őket. Talán szükségük volt egy kicsivel több szenvedésre. Meglehet, keményen padlót kellett fogniuk, hogy kimondják: "Betege vagyok az egésznek." Csak amikor már a betegségedtől is beteg vagy, majd csak akkor gyógyulsz ki belőle.
A legtöbb ember enyhítésért fordul pszichiáterhez vagy pszichológushoz. Ismétlem: enyhítésért.
Nem azért, hogy megszabaduljon a szenvedéstől.
Van egy történet a kis Johnnyról, aki, állítólag, szellemileg visszamaradott volt. De bizonyítható, hogy nem volt az, miként megtudható e történetből. Johnny a hozzá hasonló gyerekeknek fenntartott speciális iskolába jár, kézimunkaóra van, szerez egy darab gittet és formázza. Elviszi az osztály egyik sarkába, és játszik vele. A tanárnő odamegy hozzá, és ráköszön: "Szervusz, Johnny!" És Johnny válaszol: "Szervusz!" A tanárnő azt kérdi: "Mi van a kezedben?" Johnny azt feleli: "Kaki." A tanárnő tovább kérdez: "Mit csinálsz belőle?" Mire a gyerek: "Tanárnőt."
A tanárnő azt gondolja: "A kis Johnny visszafejlődik." Odaszól tehát az igazgatónak, aki épp akkor megy el az ajtó előtt: "Johnny visszafejlődik."
Így azután az igazgató odamegy Johnnyhoz, és ráköszön: "Szervusz, fiam!" Johnny azt mondja:
"Szervusz!" Az iskolaigazgató folytatja: "Mi van a kezedben?" Mire a gyerek: "Kaki." "És mit csinálsz majd belőle?" A gyerek azt válaszolja: "Igazgatót."
Az igazgató úgy látja, hogy az eset az iskola pszichológusára tartozik. "Küldjetek valakit a pszichológusért!"
A pszichológus ügyes fickó. Odamegy Johnnyhoz és ráköszön: "Szervusz!" És Johnny válaszol:
"Szervusz!" A pszichológus azt mondja: "Tudom, mi van a kezedben." "Na, mi?" "Kaki." "Igen."
"És tudom, mit csinálsz belőle." "Na, mit?" "Pszichológust csinálsz belőle." "Nem. Ahhoz nincs elég kaki!" És ezt a gyereket mondták szellemileg visszamaradottnak!
Szegény pszichológusok, jó munkát végeznek. Valóban jót. Időnként a pszichoterápia hatalmas segítség, mert mikor valaki a téboly határáig jut, eszét veszti, akkor közel áll ahhoz, hogy lelki beteg vagy misztikus váljék belőle. Ilyen a misztikus, a holdkóros ellentéte.
Tudod, mi az egyik jele annak, hogy felébredtél? Az, hogy megkérded önmagad: "Én őrültem meg, vagy ezek mindnyájan őrültek?" Valóban ez. Minthogy őrültek vagyunk. Az egész világ őrült. Bizonyíthatóan holdkóros! Egyetlen oka van annak, hogy nem zárnak intézetbe: túl sokan vagyunk. Így tehát őrültek vagyunk. A szeretetet, az emberi kapcsolatokat, az örömöt, a boldogságot, mindent felölelő őrült ideák szerint élünk. Őrültek vagyunk, olyan mértékig, hogy - azt kell hinnem - ha mindenki egyetért valamiben, akkor biztos lehetsz abban, hogy az tévedés. Minden új ideát, minden nagyszerű eszmét a kezdet kezdetén egy egyszemélyes kisebbség képviselt. Az az ember, akit Jézus Krisztusnak hívtak - egy embernyi kisebbség.
Abból, amit ő mondott, mindenki valami mást mondott tovább. Buddha - egy embernyi kisebbség. Abból, amit ő mondott, mindenki valami mást mondott tovább. Azt hiszem, Bertrand Russell volt, aki azt mondta: "Minden nagyszerű eszme úgy kezdődik, mint egy istenkáromlás." Ez így helyes és pontos. E napokban rengeteg istenkáromlást fogsz hallani.
"Amit mondott, az istenkáromlás!" Mert az emberek agymosottak, őrültek, holdkórosak, és minél előbb meglátod e tényt, annál jobb a mentális és spirituális egészséged szempontjából. Ne bízzál bennük! A legjobb barátaidban se bízzál! Ábrándulj ki a legjobb barátaidból! Ők nagyon ügyesek. Mint ahogyan te is az vagy mindenki mással szemben, miközben ügyeidet intézed, csak talán nem veszed észre. Ah, milyen agyafúrt, nehezen megfogható és ügyes vagy! Nagy szerepet játszol! Nem vagyok túl udvarias, ugye? De ismétlem: állítólag fel akarsz ébredni. Nagy feladatra vállalkozol. És még csak nem is tudsz róla. Azt hiszed, annyira szeretetteljes vagy.
Hah! Ki iránt nyilvánul az meg? Még az önfeláldozásod is jó érzéssel tölt el, ugye? "Feláldozom önmagamat! Az ideám szerint élek." De ezen keresztül valamire szert teszel, ugye? Bármit csinálsz is, mindenből mindig szert teszel valamire. Amíg csak fel nem ébredsz.
Így tehát meg is van az első lépés. Vedd észre, hogy nem akarsz felébredni! Nehéz dolog felébredni, amikor mindeddig azt a gondolatot hipnotizálták beléd, hogy egy darab öreg újságpapír egy millió dollárra szóló csekk. Mily nehéz is elszakadnod attól a darab öreg újságpapírtól.

NEM MEGOLDÁS AZ SEM, HA LEMONDASZ

Áltatod magad, valahányszor elítélsz valamit, vagy lemondasz valamiről. Erről mi a véleményed? Hitegetés kerít hatalmába. Miről mondasz le? Valahányszor lemondasz valamiről, örökre hozzákötődsz a dologhoz, amelyről lemondtál. Indiában van egy guru, ő meséli:
"Valahányszor egy prostituált jön hozzám, semmi másról nem beszél, csak Istenről. Azt mondja, betege vagyok az életnek, melyet élek. Akarom az Istent. De valahányszor egy pap jön hozzám, csak a szexről beszél, semmi másról." Így van ez; amikor elítélsz valamit, amikor lemondasz valamiről, örökre hozzátapadsz. Amikor küzdesz valami ellen, örökre hozzákötődsz.
Mindaddig, amíg küzdesz vele, erőt adsz neki. Pont annyi erőt adsz neki, amennyit arra fordítasz, hogy küzdj ellene.
Ez magában foglalja a kommunizmust és minden mást. "Fogadnod" kell tehát a démonjaidat, mert amikor küzdesz ellenük, akkor erőt adsz nekik. Mondta már ezt neked valaki? Amikor elítélsz valamit, hozzákötődsz. Az egyetlen módja annak, hogy kikerülj belőle az, hogy keresztülnézel rajta. Ne ítéld el, hanem nézz keresztül rajta! Értsd meg valódi értékét, és nem lesz szükséged arra, hogy elítéld, vagy lemondj róla; egyszerűen megválsz majd tőle. De - természetesen - ha ezt nem látod, ha hipnotizált voltodban azt hiszed, hogy nem leszel boldog ez, az vagy amaz dolog nélkül, - akkor megragadsz benne. Meg kell tennünk érted valamit. Nem azt, amivel a mondvacsinált spiritualitás próbálkozik - nevezetesen, hogy lemondásra, áldozathozatalra, a dolgok elvetésére igyekezzünk rábírni. Ezeknek semmi hasznuk. Ezektől továbbra is alszol csak. Amit meg kell tennünk érted, az az, hogy segítünk megérteni, megérteni, megérteni. Ha megértenéd, egyszerűen kihunyna a vágyad iránta. Azaz: ha felébrednél, egyszerűen kihunyna a vágyad iránta.

FIGYELJ, ÉS FELEJTSD EL A KORÁBBAN TANULTAKAT!

Néhányunkat az élet nyers realitásai ébresztenek fel. Annyit szenvedünk, hogy felébredünk. De az emberek ismét és ismét beleütköznek az életbe. Ők még mindig alvajárók. Ők sohasem ébrednek fel. Tragikus módon soha eszükbe sem jut, hogy lehet más út is. Soha eszükbe nem jut, hogy lehet egy jobb út is. Mégis, ha téged az élet még nem zötykölt össze eléggé, és nem szenvedtél még eleget, akkor van egy másik út: figyelni. Nem úgy értem, hogy egyet kell értened azzal, amit mondok. Az nem lenne figyelés. Hidd el nekem, valójában nem számít, egyetértesz-e azzal, amit mondok, vagy sem. Azért nem, mert az egyetértés vagy egyet nem értés szavakhoz, teóriákhoz, koncepciókhoz kapcsolódik. Ezeknek semmi közük sincs az igazsághoz. Az igazság soha nem fejeződik ki szavakban. Az igazság hirtelen lesz láthatóvá, egy bizonyos attitűd eredményeként. Így folyamatosan eltérhet a véleményed az enyémtől, s mégis látod az igazságot. Kell azonban a nyitottság attitűdje, a szándék, hogy fölfedezz valami újat. Ez a fontos, nem a velem való egyetértés vagy egyet nem értés. Elvégre, amit átadok neked, annak nagy része valóban teória. Nincs olyan teória, amely adekvát módon fedi a valóságot. Így aztán nem az igazságról beszélek neked, hanem az igazság útjában álló akadályokról. Azokat tudom ecsetelni. Az igazságot nem. Azt senki sem képes. Mindössze annyit tehetek, hogy ecsetelem hamis dolgaidat, hogy megválhass tőlük. Csupán annyit tehetek érted, hogy kétségbe vonom, amiket hiszel, és a hitednek azt a rendszerét, amely boldogtalanná tesz. Mindössze annyit tehetek érted, hogy segítlek felejteni. Ez az, amit a tanulás a spiritualitás kapcsán jelent: felejteni, felejteni csaknem mindent, amire tanítottak. Szándékot a felejtésre, és másfelől a figyelésre.
Azért figyelsz, mint a legtöbb ember, hogy megerősítsd, amit máris gondolsz? Figyeld meg a saját reakcióidat, miközben beszélek. Gyakran meghökkentelek majd, vagy megdöbbentlek vagy megbotránkoztatlak vagy irritállak vagy bosszantlak vagy frusztrállak.
Vagy azt mondod majd: "Nagyszerű!"
Vagy azért figyelsz, hogy felfedezz valami újat? Az fontos. Az nehéz azoknak, akik alszanak.
Jézus kinyilatkoztatta a jó hírt, de visszautasították. Nem azért, mert jó volt, hanem azért, mert új volt. Gyűlöljük az újat. Gyűlöljük! És minél előbb szembenézel e ténnyel, annál jobb. Nem akarunk új dolgokat, különösen akkor nem, ha azok zavaróak, s kiváltképp nem, ha változást hoznak. Leginkább pedig akkor nem, ha magukban foglalják a kijelentést: "Nem volt igazam."
Emlékszem spanyolországi találkozásomra egy nyolcvanhét éves jezsuitával; harminc vagy negyven évvel ezelőtt professzorom és rektorom volt Indiában. Eljött egy olyan csoportos foglalkozásra mint amilyen ez itt. "Hatvan évvel ezelőtt kellett volna hallanom, amit beszélsz" - mondta. "Tudsz valamit. Egész életemben tévedésben voltam." Istenem! Ezt hallani! Olyan ez, mint a világ egyik csodáját nézni. Ez, hölgyeim és uraim, hittevés! Nyitottság az igazságra, tekintet nélkül a következményekre, arra, hogy a jelenben hová vezet téged, vagy majdan hová fog vezetni, és mikor. Ez hittevés. Nem valaminek az elhivése, hanem hittevés. Az, amit hiszel, jókora biztonságérzetet ad; a nyitottság vállalása viszont maga a bizonytalanság.
Nem tudod, mit hoz. Készen állsz követni, és nyitott vagy, kitárt vagy. Kész vagy figyelni. És, jól megjegyezd, nyitottnak lenni nem azt jelenti, hogy könnyen hiszel, nem azt, hogy bármit megetethet veled a szónok. Ó, nem. Mindent kétségbe kell vonnod, amit mondok. De kételyeid a nyitottság attitűdjéből származzanak, ne a makacsságéból. És kérdőjelezz meg mindent!
Emlékezz a Buddha kedves szavaira, amikor azt mondta: "Szerzeteseknek és tudósoknak nem szabad tiszteletből elfogadniuk szavaimat, de elemezniük kell azokat, miként az aranyműves vizsgálja az aranyat - darabolja, megkarcolja, megdörzsöli, megolvasztja." Amikor ezt teszed, akkor figyelsz. Egy újabb nagy lépést tettél a felébredés felé.
Az első lépés, mint már mondtam, az volt, hogy készen állsz elismerni, hogy nem akarsz felébredni, nem akarsz boldog lenni. Mindenféle ellenállás van benned ezzel szemben. A második lépés az, hogy készen állsz megérteni, figyelni, kétségbe vonni hited egész rendszerét.
Nem csupán vallásod hittételeit, politikai meggyőződésed összetevőit, a társadalomba vetett hited elemeit, pszichológiai hiedelmeidet, de valamennyit. Készséget arra, hogy valamennyit újraértékeld, a Buddha által adott hasonlat jegyében. És rengeteg lehetőséget nyújtok majd itt neked annak megtételére.

A JÓTÉKONYSÁG KOMÉDIÁJA

A jótékonykodás valójában olyan önérdek, melyet az altruizmus álarca mögé rejtenek. Azt mondod, nagyon nehéz elfogadni, hogy időnként nem teljesen őszintén törekszel arra, hogy szeretet- és bizalomteljes légy? Hadd egyszerűsítsem. Tegyük annyira szimplává, amennyire csak lehetséges. Ezen kívül tompítsuk, és tegyük annyira extrémmé, amennyire lehetséges, legalábbis kezdésként. Az önzésnek két típusa van. Az első típus az, amikor azzal adok gyönyört önmagamnak, hogy gyönyört adok önmagamnak. Ez az, amit általában önközpontúságnak mondunk. A második az, amikor azzal szerzek örömöt önmagamnak, hogy örömöt szerzek másoknak. Ez lenne egy kifinomultabb fajtája az önzésnek.
Az első teljesen nyilvánvaló, de a második rejtett, nagyon rejtett, s ez okból jóval veszélyesebb, mivel azt kell éreznünk, hogy valóban kiválóak vagyunk. De, mindent összevetve, talán mégsem igazán átlagon felüliek. Tiltakozol, amikor ezt mondom? Persze!
Nos, hölgyem, ön tehát a saját esetét hozza fel: ön egyedül él, időnként elmegy a plébániára, ahol számos órát tölt, erre fordítja az idejét. Ön azt is belátja, hogy valójában önző okból teszi ezt - önnek arra van szüksége, hogy legyen önre szükség. Ön igényli - és ezt is tudja -, hogy olyan módon legyen önre szükség, hogy ön azt érezze, hozzájárul egy kicsit a világhoz, elősegíti annak dolgait. Ön azt is állítja, hogy - mivel nekik is szükségük van ebben önre - ez egy kétirányú utca.
Az ön gondolkodása csaknem világias, felvilágosult! Tanulnunk kell öntől. Úgy bizony. Azt mondja: "Adok valamit, kapok valamit." Igaza van. Megyek és segítek, adok valamit, kapok valamit. Gyönyörű. Igaz. Valóságos. Ez nem karitatív, hanem világi, felvilágosult gondolkodás adta önérdek.
És ön, uram, rámutat arra, hogy Jézus evangéliuma teljes mértékben az önérdek evangéliuma.
Az örök életet jótékonykodás révén érjük el. "Jöjjetek, Atyám áldottai, amikor éhes voltam, ti adtatok ennem"- és így tovább. (Vö. Mt 25, 34-40) Amit ön mond, az pontosan azt erősíti meg, amit én állítok. Ön azt mondja, hogy amikor Jézusra nézünk, látjuk, hogy az ő jótékony tettei alapvetően önérdekűek voltak, lelkek megnyerését szolgálták az öröklét számára. És ön ezt látja az élet végső mozgatójának és értelmének: az önérdek elérését jótékonysági aktusok révén.
Rendben van. De tudja, ön csal egy kicsit. Ön behozta a vallást, amihez persze joga van. Jogos a felvetés. De mi lenne, ha az evangéliumokkal, a Bibliával, Jézussal, ennek a lelkigyakorlatnak a vége felé foglalkoznék? A dolgot tovább komplikálva most csak ennyit mondok. "Éhes voltam, s ti ennem adtatok, szomjaztam és ti innom adtatok" - mire ők mit válaszolnak? "Mikor? Mikor tettük mi ezt? Nem tudtunk róla." Nem voltak tudatában. Időnként elborzadva gondolok arra, hogy ott, ahol a király azt mondja:
- "Éhes voltam, s ti ennem adtatok" - a tőle jobbra állók azt válaszolják:
- "Így van, Uram, tudjuk."
- "Nem hozzátok beszéltem" - folytatja a király. "Nem így van a szentírásban, nem volna szabad tudnotok."
Hát nem érdekes? De ti tudjátok: ismeritek a belső örömöt, mely eltölt, miközben karitatív tetteket visztek végbe. Aha! Úgy ám! Ez épp az ellenkezője annak, aki azt kérdi: "Mi olyan nagy dolog abban, amit tettem? Tettem valamit, kaptam valamit. Eszembe sem jutott, hogy bármi jót teszek. Az egyik kezem nem tudta, mit csinál a másik." Tudjátok, egy jó ember sohasem annyira jó, mint akkor, amikor nem tudja, hogy jót cselekszik. Sohasem vagy annyira jó, mint akkor, amikor nem eszmélsz rá, hogy jó vagy. "Egy szent addig szent, amíg nem tud róla." Nem tudva, nem tudatosan.
Néhánytoknak ellenvetése van. Azt mondjátok: "Az öröm - melyet abból szerzek, hogy adok - nem ez az örök élet itt és most?" Nincs tudomásom erről. Számomra az öröm öröm, és semmi más. Egyelőre, legalábbis addig, amíg a későbbiekben a valláshoz nem érünk. De azt akarom, hogy már a legelején megértsétek, hogy a vallás nem - ismétlem - nem feltétlenül kapcsolódik a spiritualitáshoz. Kérlek, tartsátok távol ettől a vallást egyelőre. Rendben van, azt kérditek, mi van azzal a katonával, aki azért veti rá magát egy gránátra, hogy az másoknak ne okozhasson sérülést? És mi van azzal az emberrel, aki beült egy dinamittal teli teherautóba és nekihajtott az amerikaiak táborának Bejrútban? Vele hogy állunk? "Ennél nagyobb szeretet senkiben sincs." De az amerikaiak nem így gondolják. Szándékosan tette.
Szörnyű volt, ugye? De ő nem így gondolná, efelől biztosítlak. Azt gondolta, az égbe kerül. Úgy bizony. Pontosan azt, amit a ti gránátra vetődött katonátok.
Oda szeretnék kilyukadni, hogy van olyan akció, amelyben nincs self, maga(m), amelyben az ember éber, s amit tesz, az rajta keresztül tétetik. Ez esetben történésként megy végbe a tett.
"Hadd történjen a magam-mal." Ezt nem zárom ki. De amikor az akciót az én hajtja végre, akkor keresem az önzést. Még akkor is, ha az csupán "Úgy emlékeznek majd reám, mint egy nagy hősre", vagy "Nem tudnék élni, ha meg nem tenném. Sohasem tudnék együtt élni a gondolattal, hogy megfutottam." De emlékezz, nem zárom ki az akció másik fajtáját. Azt nem mondtam, hogy ott soha nincs tett, ahol nincs self. Lehet, hogy van. Ezt ki kell kutassuk. Egy anya egy gyermeket ment - "a magam gyermekét mentem", mondja. De hogyan lehet az, hogy nem menti meg a szomszéd gyermekét? Az a gyerek másé. Ugyanígy van ez a katonával, aki meghal "a magam hazájáért". Sok ilyen halál zavar engem. Azt kérdem önmagamtól: "Mindez vajon az agymosás eredménye?" Zavarnak a mártírok. Gyakran agymosottak, azt hiszem.
Muzulmán mártírok, hindu mártírok, buddhista mártírok, keresztény mártírok, mind agymosást kaptak.
Fejükbe vették, hogy meg kell halniuk, hogy a halál remek dolog. Semmi veszélyérzet nincs bennük, egyenest belevetik magukat. De nem mind, úgyhogy figyelj jól. Azt nem mondtam, hogy mindnyájan, de nem zárnám ki a lehetőségét. Sok kommunista válik agymosottá (ezt kész vagy elhinni). Készek meghalni, annyira agymosottak. Időnként azt mondom magamnak, hogy ama gondolati lépéseink, amelyek például egy Xavéri Szent Ferencet hoztak és hoznak létre, talán pontosan azonosak azokkal, amelyek a terroristákat eredményezik. Rábírhatsz egy embert arra, hogy részt vegyen egy harmincnapos lelkigyakorlaton, és Jézus szeretetétől lángolva fejezze be, de a legcsekélyebb mértékig sem ébred önnön tudatára. A legcsekélyebb mértékig sem. A megtestesült fájdalom lenne, azt gondolná magáról, hogy nagy szent. Nem akarom hírbe keverni Xavéri Ferencet, aki talán nagy szent volt, csak nehéz volt vele együtt élni. Tudod, pocsék egy főnök volt, valóban az! Nézz utána a történelmi feljegyzésekben. Ignácnak újra meg újra közbe kellett lépnie, hogy meg nem történtté tegye a károkat, melyet ez a jóember a türelmetlenségével okozott. Nagyon intoleránsak kell legyetek, hogy elérjétek azt, amit ő. Menj, menj, menj, menj! Nem érdekes, hány holttest marad az út szélén. Xavéri Ferenc egyes bírálói ugyanezt állítják. Xavérinek szokása volt elküldeni a közösségünkből embereket, akik azután Ignáchoz fellebbeztek, aki azt szokta volt mondani: "Gyertek Rómába, és majd megbeszéljük."
És Ignác titokban újra bevonta őket. Vajon mennyire volt jelen az ő helyzetükben az öntudatosulás? Kit ítéljünk el, nem tudjuk.
Nem azt mondom, hogy tiszta motiváció nincs. Azt mondom, hogy szokás szerint minden önérdek, amit csinálunk. Minden. Amikor valamit Jézus szeretetéért teszel, akkor az önzés?
Igen. Amikor valamit bárkinek a szeretetéért teszel, az önérdek. Ezt el kell magyarázzam.
Tegyük fel, hogy történetesen Phoenixben élsz és naponta ötszáznál több gyereknek adsz enni.
Ez jó érzést kelt benned? De felkészültél-e arra, hogy {ugyanez} időnként rossz érzést okoz?
Pedig időnként bekövetkezik. Azoknál fordul elő, akik azért tesznek bizonyos dolgokat, mert különben valamilyen rossz érzés szorítaná őket. És ők ezt nevezik jótékonykodásnak. Bűn hajtja őket. Az nem szeretet. De, hála Istennek, megteszel dolgokat az emberekért, és az élvezetes.
Csodálatos! Egészséges egyén vagy, mivel az érdekeidet nézed, ami egészséges.
Hadd foglaljam össze, mit mondtam az önzetlen jótékonykodásról. Azt mondtam, kétféle önzés létezik; talán azt kellett volna mondanom, három.
Először: amikor teszel valamit, vagy inkább, amikor azt az örömöt adod önmagadnak, hogy önmagad kedvére teszel.
Másodszor: amikor azzal szerzel magadnak örömöt, hogy másoknak szerzel örömöt. Ezzel ne büszkélkedj. Ne hidd, hogy nagy ember vagy. Nagyon is hétköznapi ember vagy, csak kifinomult az ízlésed. Az ízlésed a jó, nem a lelkiséged minősége. Amikor gyerek voltál, a Coca - Colát szeretted; most már idősebb vagy, és értékeled a jól behűtött sört egy forró napon. Most már jobb az ízlésed. Amikor gyerek voltál, szeretted a csokoládét; most már idősebb vagy, élvezel egy szimfóniát, egy verset. Most már jobb az ízlésed. De mindvégig örömöt szerzel önmagadnak, kivéve, hogy az most már a másoknak szerzett örömben van.
A harmadik típusú kielégülés a legrosszabb. Ezt akkor kapod, amikor azért teszel valami jót, hogy elejét vedd egy rossz érzésnek. Nem jó érzésért cselekszel, a vállalás tulajdonképpen rossz érzést kelt benned. Gyűlölöd. Szeretetteljes áldozatokat hozol, de zsörtölődsz. Hah! Mily keveset tudsz magadról, amíg azt hiszed, hogy a dolgaidat nem így rendezed.
Ha lett volna egy dollárom minden alkalommal, valahányszor olyan dolgokat tettem, melyek rossz érzést okoztak, mostanára milliomos lennék. Tudod, hogy megy ez. "Találkozhatnék ma este önnel, atya?" "Igen, jöjjön el." Nem akarok találkozni vele, utálok találkozni vele. Ma este a TV-show-t akartam nézni, de hogyan kosarazzam ki? Nincs meg bennem a bátorság nemet mondani. "Jöjjön el!" - és közben azt gondolom: "Istenem, meg kell alkudnom ezzel a tövissel."
Nem jó érzés találkozni vele, nem jó érzés nemet mondani sem neki, így a kisebbik rosszat választom, és azt mondom: "Rendben, jöjjön el." Örülök majd, amikor vége ennek a dolognak, és ejthetem az arcomról a mosolyt, de a megbeszélést azzal kezdem: "Hogy van?"
"Nagyszerűen" - válaszolja, és mondja és mondja, hogy mennyire élvezi a közös foglalkozásokat.
Arra gondolok: "Istenem, mikor tér már a lényegre?" Végül rátér a lényegre, mire képletesen pofon vágom, és így szólok: "Nos, akárki bolond meg tudná oldani az effajta problémát" - és elküldöm. "Tyű! Megszabadultam tőle" mondom. És a következő reggelen a reggelinél (mivel úgy érzem, hogy goromba voltam) odamegyek hozzá, és azt kérdem: "Milyen az élet?" Mire ő: "Egész jó." Hozzáteszi: "Tudja, amit múlt éjjel mondott nekem, az valóban segített.
Találkozhatnék önnel ma, ebéd után?" Ó, Isten!
Az a jótékonykodás legrosszabb fajtája, amikor azért teszel valamit, hogy ne legyen rossz érzésed. Nincs merszed azt mondani, hogy egyedül akarsz maradni. Azt akarod, higgyék rólad, hogy jó pap vagy. Amikor azt mondod: "Nem szeretem megsérteni az embereket", én azt mondom "Hagyd ezt! Nem az igazat mondod." Senkinek sem hiszek, legyen bár férfi vagy nő, aki azt mondja, hogy nem szereti megsérteni a másikat. Imádunk sértegetni, különösen bizonyos embereket. Örömünket leljük benne. És amikor valaki más sérteget, az is kedvünkre való. Csakhogy mi magunk nem akarjuk vállalni a sértés megvalósítását, mivel az árthat a jó hírünknek. No, ebben érhető tetten a dolog! Ha mi sértegetünk, másoknak rossz véleménye lesz rólunk. Ők nem szeretnek majd minket, rosszat mondanak majd rólunk, és mi ezt nem szeretjük.

MI JÁR AZ ESZEDBEN?

Az élet egy bankett. És a tragédia az, hogy a legtöbb ember éhen hal. Ez az, amiről valójában beszélek. Van egy kedves történet néhány emberről, akik a brazil partok közelében egy tutajon haldokoltak a szomjúságtól. Fogalmuk sem volt arról, hogy tutajuk édesvízen sodródik. A folyó olyan erővel ömlött a tengerbe, hogy a sodrás bevitte az édesvizet a parttól néhány mérföldre, úgyhogy ahol ők voltak, ott édesvíz volt. De fogalmuk sem volt róla. Hasonló módon, minket öröm, boldogság és szeretet vesz körül. A legtöbb embernek azonban fogalma sincs erről. Az ok: agymosást kaptak. Az ok: hipnotizálták őket; alszanak. Képzelj el egy színpadot, melyen egy mágus hipnotizál valakit, hogy az illető olyasmit lásson, ami nincs ott, azt pedig ne lássa, ami ott van. Erről szól a dolog. Lásd másként a dolgokat, és fogadd el a jó hírt. Ébredj fel! Ne pityeregj a bűneid miatt. Miért pityeregnél olyan bűnök miatt, amelyeket még alvóként követtél el? Sírni fogsz azért, amit hipnotizált állapotban követtél el? Miért akarsz azonosulni egy ilyen emberrel? Ébredj fel! Ébredj fel! Lásd másként a dolgokat! Végy fel új gondolkodásmódot!
Végy új látásmódot! Minthogy "a királyság itt van!" (Vö. pl. Lk 10,9; 17, 21.) Ritka az a keresztény, aki ezt komolyan veszi. Mondtam nektek, hogy az első dolog, amit meg kell tennetek, az, hogy felébredtek, szembenéztek a ténnyel, hogy ti nem örültök annak, hogy felkeltenek titeket. Sokkal inkább szeretnétek az összes olyan dolgot, melyekről a hipnózis miatt azt hiszitek, hogy oly drágák számotokra, oly fontosak számotokra, oly fontosak az életetek és fennmaradásotok szempontjából. Másodszor, értsd meg. Értsd meg, hogy talán rosszak az ideáid, és éppen ezek befolyásolják az életedet, ezek okozzák benne a felfordulást, ezek tartanak álomban. Ideák a szerelemről, ideák a szabadságról, ideák a boldogságról és így tovább. És nem könnyű figyelni valakire, aki kihívást intéz eme, számodra oly drága ideáid ellen.
Született néhány érdekes tanulmány az agymosásról. Kimutatták, hogy agymosott vagy, amikor rákapsz mások ideájára, "introjektálod", a természet, a külvilág tárgyaira kivetíted azt, ami nem a tiéd, ami másé. És a fura a dologban az, hogy ezért az ideáért készen állsz majd meghalni. Hát nem furcsa? Vajon már agymosott vagy, és introjektáltál hitet és meggyőződést? Ennek első tesztje abban a pillanatban adódik, amikor támadás éri azokat. Megdöbbensz, reakciód érzelmi alapú. Ez igen jó jele - nem csalhatatlan, de igen jó jele annak, hogy agymosással van dolgunk.
Kész vagy meghalni egy ideáért, amely sohasem volt a tiéd. Terroristák és szentek (így nevezik őket) rákapnak egy ideára, teljesen befalják, és készek meghalni érte.
Nem könnyű meghallgatni ezt a tanácsot, különösen nem, amikor érzelmileg viszonyulsz egy ideához. Még ha nem is válsz érzelmileg elkötelezetté, akkor sem könnyű figyelmet szentelni neki; mindig a beprogramozott, a feltételeket támasztó, a hipnotizált állapotodból figyelsz.
Minden elhangzó dolgot rendszerint a hipnotikus állapotodnak megfelelően értelmezel, vagy a feltételeid alapján, vagy ahogy beprogramoztak. Hasonlóan ahhoz a leányhoz, aki egy mezőgazdasági tárgyú előadáson figyel, majd megszólal: "Bocsánat, uram, tudja, teljes mértékben egyetértek önnel, hogy a legjobb trágya az öreg ló trágyája. Megmondaná nekünk, hogy optimálisan mennyire legyen öreg a ló?" Látod, merről közelít? Mindnyájunknak megvan a beállítottsága, ugye? És mi ezekből a hadállásokból figyelünk. "Henry, nagyon megváltoztál! Oly magas voltál, s hogy összetöpörödtél. Olyan jókötésű voltál, s annyira elsatnyultál. Olyan derűs voltál, s mily komor lettél. Mi történt veled, Henry?" Henry azt feleli: "Nem Henry vagyok, hanem John." "Ó, a nevedet is megváltoztattad?" Hogyan vehetnénk rá az ilyen embereket arra, hogy meghallgassák a tanácsot?
A világon a legnehezebb dolog meghallgatni a tanácsot, látóvá lenni. Nem akarunk látni.
Gondolod, hogy egy kapitalista akarja látni, mi a jó a kommunista rendszerben? Gondolod, hogy egy kommunista akarja látni, mi a jó és egészséges a kapitalista rendszerben? Gondolod, hogy egy gazdag ember akarja látni a szegényeket? Nem akarunk látni, mert ha mégis, akkor esetleg megváltozunk. Nem akarunk látni. Ha valaki lát, akkor nem képes többé arra az életvezetésre, amellyel oly bizonytalankodva tartja össze a mindennapjait. És így az egyetlen dolog, amire a felébredés érdekében szükséged van, nem energia vagy erő vagy fiatalság, még csak nem is nagy intelligencia. Az egyetlen dolog, amire mindenekelőtt szükséged van: a készség arra, hogy valami újat tanulj. Annak valószínűsége, hogy fel fogsz ébredni, egyenes arányban áll az igazságnak azzal a részével, melyet fel tudsz vállalni anélkül, hogy megfutnál.
Mennyit vagy kész vállalni? Abból, amit eddig drágának tartottál, mennyit vagy hajlandó feladni? Mennyire vagy hajlandó összetöretni anélkül, hogy megfutnál? Mennyire vagy kész arra, hogy valami szokatlanra gondolj?
Az első reakció a félelem reakciója. Nem arról van szó, hogy félünk az ismeretlentől. Nem félhetsz attól, amit nem ismersz. Senki sem fél az ismeretlentől. Ami valóban aggaszt, az az ismert elvesztése. Ettől félsz.
Hogy egy példával éljek: már kifejtettem, hogy mindent, amit teszünk, megfertőz az önzés. Ezt nem könnyű hallani. De gondolj bele egy percre, menjünk egy kicsit mélyebben bele. Ha minden, amit teszel, világi vagy más értelemben vett önérdekből fakad, miként érinti ez a te jótékonykodásod és összes jó tetteid? Hogy érzed, ezekkel mi történik? Adok egy kis feladatot. Gondolj mindazon jó tettekre, amelyeket végrehajtottál, vagy közülük néhányra (minthogy csupán néhány másodperc áll a rendelkezésedre). Most lásd be, hogy azok valójában önérdekből fakadtak, akár tudtad, akár nem. Mi történik a büszkeségeddel? Mi történik a hiúságoddal? Mi történik a jó érzéssel, melyben magadat részesítetted, mi azzal, hogy barátságosan vállon veregetted önmagad, valahányszor azt gondoltad, hogy tetted mily jótékony? Ellaposodik, ugye?
Mi történik fölényes lenézéseddel ama szomszédod iránt, akit oly önzőnek tartottál? Az egész dolog megváltozik, ugye? "Nos - mondod -, a szomszédomnak rosszabb az ízlése, mint nekem."
Te vagy a sokkal veszélyesebb ember, valóban te. Úgy tűnik, Jézus Krisztusnak kevesebb problémája volt másokkal, mint a hozzád hasonló típusú emberekkel. Sokkal kevesebb problémája. Neki olyan emberekkel volt gondja, akik valóban arról voltak meggyőződve, hogy ők jók. Úgy tűnik, nem sok problémát okoztak neki a másmilyen típusú emberek, akik nyíltan önzőek voltak, és tudták is, hogy azok. Látod, mennyire felszabadít ez? Hékás! Kelj fel! Ez felszabadít. Ez gyönyörű! Depressziót érzel emiatt? Talán igen. Pedig hát nem csodálatos ráeszmélni arra, hogy nem vagy jobb a világon senki másnál? Hát nem csodálatos?
Elkedvetlenedtél? Nézd, mit hoztunk a felszínre! Mi történik a hiúságoddal? Abból kívánnál jó érzést szerezni, hogy jobb vagy, mint mások. De nézd, hogy hoztunk felszínre egy tévedést!

JÓ, ROSSZ VAGY SZERENCSÉS

Számomra úgy tűnik, az önzés az önfenntartás ösztönéből fakad, amely a legmélyebb és legelöl álló ösztön. Hogyan is dönthetnénk az önzetlenség mellett? Ez csaknem olyan lenne, mint a nemlét mellett dönteni. Számomra a nemléttel azonos dolognak tűnne. Bárhogy legyen is, azt mondom: ne legyenek rossz érzéseid annak kapcsán, hogy önző vagy; mindnyájan egyformák vagyunk. Valaki egyszer egy igazán csodálatos dolgot mondott Jézusról. Valaki, aki még csak nem is volt keresztény. Azt mondta: "A nagyszerű dolog Jézussal kapcsolatban az, hogy annyira otthonosan mozgott a bűnösök között, mert megértette, hogy ő sem volt jobb, mint amazok."
Másoktól - például a bűnözőktől - csupán abban különbözünk, amit teszünk vagy nem teszünk, s nem abban, amik vagyunk. Az egyetlen különbség Jézus és a többiek között is csak az volt, hogy ő már tudatára ébredt, amazok pedig nem. Nézd meg azokat az embereket, akik a lottón megütik a főnyereményt. Azt mondják-e: "Örülök, hogy átvehetem ezt az összeget, nem önmagam, de a nemzetem és a közösségem számára." Mond-e bárki is ilyesmit, amikor megüti a főnyereményt? Nem. Mert ők szerencsések, szerencsések. Nyertek a lottón, övék a főnyeremény. Van ebben valami, amivel büszkélkedni lehet?
Hasonlóképpen, ha elérnéd a megvilágosodást, akkor a self érdekében tennéd, és szerencsés lennél. Akarsz-e ezzel kérkedni? Mi van ezzel kérkedni való? Nem látod, milyen tökéletesen ostoba dolog hiúnak lenni jó tetteid kapcsán? A farizeus (Vö. Lk 18, 11) nem volt gonosz ember, ő buta ember volt. Buta volt, nem gonosz. Nem állt meg gondolkodni. Valaki egyszer azt mondta: "Nem merek megállni gondolkodni, mert ha megtenném, nem tudnám, hogyan induljak el ismét."

MÁSOKKAL KAPCSOLATOS ILLÚZIÓINK

Így tehát, ha belegondolsz, meglátod, hogy semmi sincs, amivel oly nagyon büszkélkedni lehetne. Hogy érinti ez másokkal való kapcsolatodat? Miről is panaszkodsz? Egy fiatalember jön, és panaszkodik, hogy a barátnője csalódást okozott, megcsalta. Miről is panaszkodsz? Jobbat vártál? Számíts a legrosszabbra; önző emberekkel van dolgod. Te vagy az idióta - te magasztaltad fel őt, vagy nem? Te gondoltad azt, hogy egy hercegnő, te gondoltad azt, hogy kedvesek az emberek. Nem azok! Nem kedvesek. Ugyanolyan rosszak, mint te vagy!
Rosszak, érted? Alszanak, akárcsak te. És mit gondolsz, mire törekednek majd? Tulajdon érdekeikre, akárcsak te. Nincs különbség. El tudod képzelni, mennyire felszabadít, hogy soha többé nem fogod illúziódat veszteni, soha többé nem fogsz kiábrándulni? Soha többé nem érzed úgy, hogy becsaptak. Nem érzed, hogy visszautasítanak. Fel akarsz ébredni? Boldogságot akarsz? Szabadságot akarsz? Itt van: válj meg a téves ideáktól. Nézz át az embereken. Ha átnézel önmagadon, mindenkin át fogsz nézni. Akkor szeretni fogod őket. Máskülönben egész idő alatt viaskodni fogsz a téves képpel, melyet te alkottál róluk, ama illúzióiddal, amelyeket a valóság újra és újra megcáfol.
Talán túlontúl riasztó sokatok számára azt észbe venni, hogy - ama ritka embereket kivéve, akik felébredtek - mindenkitől önzés várható, valamint az önérdek követése, történjék az durva vagy kifinomult módon. Ez elvezet annak meglátásához, hogy semmi ok sincs a kiábrándulásra, sem arra, hogy úgy érezd, becsaptak. Ha mindvégig kapcsolatban lettél volna a valósággal, akkor sohasem csalódtál volna. De te az emberek ragyogó színekkel való lefestését választottad; úgy döntöttél, hogy nem nézel keresztül az emberi lényeken, mert nem azt választottad, hogy átnézel önmagadon. Így most megfizeted az árát.
Mielőtt ezt megvitatjuk, hadd meséljek el egy történetet. Valaki egyszer azt kérdezte: "Mihez fogható a megvilágosultság? Mihez hasonlít a tudatára ébredés?" Ahhoz a londoni csavargóhoz, aki éppen fekhelyet keresett magának éjszakára. Előzőleg alig tudott egy kis kenyérhéjat enni.
Akkor eléri a rakpartot a Temzénél. Finoman szitált az eső, így ő összehúzta magát rongyos köpenye alatt. Már csaknem elaludt, amikor hirtelen egy sofőr vezette Rolls-Royce húz oda. A kocsiból kilép egy gyönyörű fiatal hölgy, s így szól hozzá: "Jóember! Ezen a rakparton szándékszol eltölteni az éjszakát?" És a csavargó azt feleli: "Igen." Mire a nő: "Ezt nem hagyhatom. Velem jössz a házamba, kényelemben töltöd az éjszakát, és kapsz egy jó vacsorát."
A hölgy erősködik, hogy a csavargó szálljon be a kocsiba. Nos, kihajtanak Londonból, és eljutnak egy helyre, ahol a hölgynek hosszan elnyúló urasági kastélya van, körülötte nagy parkok. Szertartásosan bejelenti és bevezeti őket a komornyik, akinek a hölgy azt mondja:
"James, kérem, intézkedjék, hogy ezt az embert helyezzék el a személyzeti szálláson, és bánjanak jól velé." James pedig intézkedik. A fiatal hölgy levetkőzött és már lefekvéshez készült, amikor hirtelen eszébe jut a vendége. Felkap magára valamit, nesztelenül végighalad a folyosón a személyzeti szállásig. Látja, hogy egy résen át fény szűrődik ki abból a szobából, amelybe a csavargót szállásolták. Halkan kopog az ajtón, kinyitja, és a férfit ébren találja. Azt mondja a hölgy: "Jóember! Mi a gond, nem kaptál jó vacsorát?" A férfi azt válaszolta: "Hölgyem! Jobb vacsorát soha életemben nem ettem." "Elég meleg van itt?" A férfi azt feleli: "Igen, kellemes meleg az ágy." A hölgy felteszi a kérdést: "Talán társaságra van szükséged? Miért nem jössz közelebb egy kicsit?" És közelebb megy a férfihoz, és a férfi is közelebb húzódik - és beleesik a Temzébe.
Ha! Nem számítottál erre a fordulatra? Megvilágosultság! Megvilágosultság! Ébredj fel! Amikor kész vagy illúzióidat valóságra cserélni, amikor kész vagy álmaidat tényekre cserélni, ezeken keresztül mindezt megleled. Ez az, ahol az élet végül jelentést nyer. Az élet gyönyörű lesz.
Van egy történet Ramirezről. Ramirez öreg, és fent lakik egy domb tetejére épült várban. Bénán ágyban fekszik, és amikor kinéz az ablakon, látja az ellenségét. Az ellensége is öreg, akárcsak ő, már bottal jár; felfelé kapaszkodik a dombon lassan, fájdalmasan. Vagy két és fél óráig tart, amíg feljut a domb tetejére. Ramirez semmit sem tehet, a személyzet kimenőt kapott. Így az ellensége kinyitja az ajtót, bejön egyenesen a hálószobába, a köpenye alól kihúz egy pisztolyt.
Odaszól: "Végre, Ramirez, elszámolunk egymással!" Ramirez mindent megpróbál, hogy lebeszélje. Azt mondja: "Miket beszélsz, Borgia, ezt nem teheted meg. Tudod, hogy többé nem vagyok az az ember, aki rosszat tett neked évekkel ezelőtt, s te sem vagy többé az a fiatal fickó. Hagyd ezt.”

 "Ó, nem - inti őt le az ellensége -, a szép szavaid ezúttal nem fognak eltéríteni isteni küldetésemtől. Bosszút akarok, és semmi sincs, amit ez ellen tehetnél." Ramirez pedig azt válaszolja: "De igenis, van." "Micsoda?" - kérdi az ellensége. "Fel tudok kelni" - mondja Ramirez. És megteszi: felkel. - Ehhez hasonlít a megvilágosultság. Amikor valaki azt veti oda neked: "Ez ellen semmit sem tehetsz", mondd azt: "De, tehetek, felébredhetek!" Hirtelen az élet megszűnik ama rémálom lenni, melynek látszott. Ébredj fel!
Valaki feltett nekem egy kérdést. Mit gondoltok, mit akart megtudni? Azt kérdezte tőlem: "Ön megvilágosodott?" Mit gondoltok, mi volt a válaszom? "Mit számít az!" Különb válaszra vártok? A különb válaszom az lenne: "Honnan tudjam? És ti honnan tudnátok?
Mit számít az?" Tudod, mit mondok? Ha bármit túl erősen akarsz, nagy bajban vagy. Mondjak valami mást? Ha megvilágosult lennék, és azért figyelnél rám, mert megvilágosult vagyok, akkor nagy bajban volnál. Hát te készen állsz agymosást elfogadni egy megvilágosult embertől? Tudod, bárki agymoshat téged. Mit számít az, hogy valaki megvilágosult-e, vagy sem? Csakhogy támaszkodni akarunk valakire, ugye? Valaki olyanra akarunk támaszkodni, akiről azt hisszük, hogy már elérte a célt. Örömmel halljuk, hogy az emberek elérték. Reményt ad nekünk, ugye? Miben akarsz reménykedni? Ez nem a vágy egy másik formája?
Reménykedni akarsz valamiben, ami jobb, mint a jelenlegi helyzeted, ugye? Különben nem reménykednél. Akkor meg elfelejted, hogy az máris a tiéd, csak éppen nem tudsz róla. Miért nem összpontosítsz a most-ra, ahelyett, hogy az eljövő jobb időkben reménykedsz? Miért nem érted meg a most-ot, ahelyett, hogy elfeledkezel róla, és a jövőben reménykedsz? A jövő vajon nem egy másik csapda?

(folytatás a következő fejezetben)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés